• Boudinage
  • Mount Everest
  • Izland
  • Párnaláva
  • Homokkőről készült elektronmikrosztópos felvétel
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

Köszöntjük oldalunkon!

A Szegedi Tudományegyetem méltán híres a természettudományos képzések terén elért hazai és nemzetközi sikereiről. E hírnév öregbítésében kiemelkedő szerephez jutnak azok, a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport volt és jelenlegi oktatói, kutatói és hallgatói, akik hivatásuknak a földtudományokat választották. Olyan elismert tudósok alkottak e falak között, mint Szentpétery Zsigmond, Koch Sándor, Grassely Gyula, akik koruk meghatározó személyiségei voltak. Eme hagyomány több nemzedéknyi idő elteltével sem változott, hiszen az intézményünkben végzett geológusok és földtudományi kutatók fontos szereplői a geo-tudományoknak. Erre, a több mint egy évszázados hagyatékra való tekintettel hoztuk létre a Szegedi Földtudományi Alumni szervezetet, mely a Szegedi Tudományegyetemen végzett szakembereket és a még aktív, Földtudományi Bsc, Földtudomány Msc szakos hallgatókat kívánja összefogni. Célunk, hogy a múlt és a jelen diákjai számára közös fórumot, közösségi teret biztosítsunk, megteremtsük a lehetőséget arra, hogy a tegnap és a ma hallgatói között szakmai és emberi kapcsolatok szülessenek. Bízunk abban, hogy kezdeményezésünk növeli a földtudományi szakemberek összetartását, illetve elősegíti a személyes kapcsolatok kialakulását.
Hírek
marton Avatárja

Szerző
marton

2014.12.19.

Karátson Dávid: Vulkanológia II.

Kedves Alumni tagok!

A szerző és az ELTE Eötvös Kiadó régi adósságát törlesztve megjelent

Karátson Dávid: Vulkanológia II. című egyetemi tankönyve. A kötet az ELTE jegyzetboltjaiban januártól lesz elérhető.
A kötet mindenekelőtt a tűzhányó-tevékenység által létrehozott vulkáni formákat mutatja be: kialakulásukat, felépítésüket, felszínfejlődésüket, emellett rövid áttekintést ad a vulkanológia néhány további, az I. kötetben nem szerepelt kérdéséről is.
A kötet fejezetei:
I. Vulkánok, vulkántípusok.

II. Kalderák.

III. Lepusztulásfolyamatok aktív vulkánokon.

IV. A vulkánok hosszú távú lepusztulása, eróziós formakincse.

V. Vulkáni működés és éghajlat.

VI. Vulkánosság a Naprendszerben (Hargitai Henrik – K.D.)

VII. A tűzhányótevékenyég megfigyelése (vulkánmonitoring); vulkáni kockázatok kezelése (Kósik Szabolcs – K. D.)

Bővebb információ: ELTE Eötvös Kiadó, 1053 Budapest, Királyi Pál u. 18. Tel.: 372-2683, info@eotvoskiado.hu

Békés Karácsonyt, kellemes ünnepeket, boldog újévet kíván: Karátson Dávid

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.12.04.

Nemes István – CH rezervoárok 3D modellezése, a vagyonszámítások megbízhatósága

Dátum/Idő:
2014/12/04
17:00-18:30

Helyszín:
Grassely Gyula terem

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.12.03.

Nemes István – CH rezervoárok 3D modellezése, a vagyonszámítások megbízhatósága

plakatKedves Alumnusok és Hallgatók!

Jövőhéten csütörtökön (2014. 12. 04) Nemes István tart előadást a szénhidrogén tárolók 3D modellezéséről, illetve a vagyonszámítások megbízhatóságáról.
Az előadás az egyetem Grasselly Gyula tantermében lesz (6720 Szeged, Egyetem utca 2) 17 órától.

Az eseménnyel kapcsolatos további hírek:
www.facebook.com/events/599749773464547/?ref_newsfeed_story_type=regular

A szervezők (IAMG Student Chapter) minden érdeklődőt várnak!

Üdv,
Szte Földtan Alumni

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.11.10.

GeoTea: Lemberkovics Viktor – Tanulságok egy modern 3D szeizmikus adattömb és régi fúrási adatok kombinációjából

Dátum/Idő:
2014/11/10
18:00-20:00

Helyszín:
Szegedi Tudományegyetem, Grasselly Gyula terem

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.10.14.

Mol-Uppp

Sziasztok!

Új, szakmai versenyt hirdet a MOl, ahol 3 fős csapatok indulhatnak a világ 27 egyetemértől.

Jelentkezési határidő: 2014. október 23

További információk:
http://uppp.info/

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.10.10.

Barlangászás a Mecsekben (2014_Bsc I.)

Dátum/Idő:
2014/10/10-2014/10/12
Egész nap

Helyszín:
Mecsekháza

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.05.27.

AAPG Distinguished Lecture Tour 2013-14: Patrick W.M. Corbett – Is our carbonate reservoir fractured? – Engineering says yes and Geology says no!

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az AAPG Distinguished Lecture Tour keretén belül megrendezésre kerülő előadásra.
Előadó: Patrick Corbett
BG Group Professor of Carbonate Petroleum Geoengineering, University Federal do Rio de Janeiro, Heriot-Watt University
Időpont: május 30., péntek 13 óra

További részletek az előadóról és a témáról:

Olvasd tovább ezt a bejegyzést →

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.05.30.

AAPG Distinguished Lecture Tour 2013-14 – Patric Corbett: Is our carbonate reservoir fractured? Engineering says yes and geology says no!

Dátum/Idő:
2014/05/30
13:00-15:30

Helyszín:
Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.04.22.

!!!Geológus állásajánlat!!!

Budapesti részvénytársaság

Környezetvédelmi mérnök

munkakörbe munkatársat keres 1 éves határozott idejű munkaszerződéssel.

Feladatok:

  • Levegőtisztaság-védelemmel kapcsolatos feladatok elvégzése és koordinálása (LAL, LM/FL jelentések, emisszió mérések koordinálása, stb.)
  • Szennyvíz önellenőrzésekkel és beruházásokkal kapcsolatos feladatok elvégzése és koordinálása
  • Hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok elvégzése és koordinálása (éves hatósági jelentés összeállítása, kapcsolattartás a hulladékszállító és -kezelő partnerekkel, hulladékgyűjtés felügyelete, stb.)
  • Meglévő adatbázisok fejlesztése, bővítése
  • Környezetközpontú irányítási rendszer működtetése, belső auditokon való részvétel
  • Környezetvédelmi oktatások szervezése és megtartása

Elvárások:

  • Környezetmérnök vagy környezetgazdálkodási mérnök vagy geográfus vagy geológus végzettség
  • Környezetvédelem területén szerzett legalább három éves tapasztalat
  • MS Office ismeretek
  • B kategóriás jogosítvány
  • Precizitás

Előny:

  • Hulladékgazdálkodás területén szerzett tapasztalat
  • Szennyvízkezelés területén szerzett tapasztalat
  • Környezetirányítási rendszer működtetésében szerzett tapasztalat
  • ISO 14001 belső auditor végzettség
  • ArcView ismeretek
  • Angol nyelv középfokú ismerete

Állás, munka területe(i):

  • Környezet / Mezőgazdaság
  • Környezetvédelem / Vízgazdálkodás
  • Mérnök
  • Egyéb mérnök

Munkavégzés helye:

Budapest, IV. kerület

Jelentkezési határidő az állásra:

2014. 04. 24.

Jelentkezés az állásra:

Jelentkezés szakmai önéletrajzzal a fizetési igény megjelölésével az alábbi címen:client35647@profession.hu

marton Avatárja

Szerző
marton

2014.04.14.

KRISTÁLYBARLANG A NAGYVÁROS ALATT – A budapesti József-hegyi-barlang

A GeoLitera kiadó gondozásában megjelent,  Leél-Őssy Szabolcs: KRISTÁLYBARLANG A NAGYVÁROS ALATT – A budapesti József-hegyi-barlang című kötete!

A kötetet tartalom jegyzéke az alábbi linken érhető el: Tartalomjegyzék