HUNGEO 2014 Debrecen

Dátum/Idő:
2014/08/19-2014/08/24
Egész nap

Helyszín:
Debreceni Egyetem


MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA

 „Magyar felfedezők és kutatók a természeti erőforrások hasznosításáért”

on-line jelentkezés

Főrendező: Magyarhoni Földtani Társulat

 

2. körlevél


A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára hívjuk Önöket, amelyet 2014. augusztus 20-24. között Debrecenben tartunk.

A 2014. évi találkozó célja: bemutatni a magyar felfedezők és a földtudományok magyar kutatóinak egykori és mai eredményeit. Ezek az ismeretek biztosítják a természeti erőforrások jelenlegi hasznosítását és a jövőbeli lehetőségek előrejelzését, a hosszú távú, fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés érdekében. E közös célokat az egyes szekciók sajátos témakörei tovább gazdagítják és konkretizálják.
Áttekintő program
Augusztus 19. (kedd este) regisztráció az egyetemen
Aug. 20. (szerda) szakmai terepbejárás a Hortobágyi Nemzeti Park területén (Nagyhegyes –
gázkitörés helyén kialakult „kráter”, 2. Hajdúszoboszló – Termálfürdő 3. Szálka- halom:
hortobágyi szikesek földtana, 4. Balmazújváros: Andrássy-Semsey kúria
Aug. 21. (csütörtök) plenáris ülés, illetve fogadás
Aug. 22. (péntek) szekció ülések, poszterbemutatók, este szakmai városnézés
Aug. 23–24. (szombat–vasárnap) szakmai terepbejárás az Erdélyi Sziget- hegységben
tervezett útvonal: Debrecen – Nagyvárad (városnézés) – Medve-barlang látogatás
(Pietroasa) szállás az Aranyos-völgyében, festői környezetben Poiana Verde – Roşia Poieni
(Veresvölgy / Rézbánya) – Roşia Montana (Verespatak / római kori bányák) – Brad
(aranymúzeum) – Nagyvárad – Debrecen.

Határidők
Jelentkezési lap visszaküldése:               2014. április 30.
Előadás/poszter kivonat beküldése:        2014. 
április 30.
Az előadások/poszterek elfogadása:       2014. május 20.
Az előadások teljes szövegének beküldése
rövid angol nyelvű összefoglalóval:              2014. június 30.

Részvételi díj befizetése: A magyarországi és külföldi résztvevők számára is a később megküldendő számlán feltüntetett határidőig.
Összefoglalók sablonja az abstract kötethez

Teljes cikkek sablonja a konferencia kötethez
Beküldési címek
Magyarhoni Földtani Társulat HUNGEO 2014, 1255 Budapest Pf. 61.
E-mail cím: mft@mft.t-online.hu (Krivánné H. Ágnes),
kovacs.palffy.peter@gmail.com (Kovács-Pálffy Péter)

Részvételi díjak 

Fizetési és lemondási feltételek
A magyarországi és külföldi résztvevőknek – a jelentkezési lap beérkezése után – a fizetési határidő megjelölésével számlát küldünk. Kérésre a számlához csekket is csatolunk.

Felhívjuk figyelmüket, hogy 2014. augusztus 8. utáni lemondás esetén a konferencia részvételi díját nem áll módunkban visszafizetni. 

Támogatás
A 30 év alatti, a HUNGEO-n szakdolgozatot/diplomamunkát bemutató fiatalok a konferencia részvételi díjából 50% kedvezményben részesülnek.
Nyugdíjasok, és határon túlról érkezők 
a konferencia részvételi díjából 30% kedvezményben részesülnek.

A szakmai terepbejárások részvételi díját nem áll módunkban támogatni.


Szállás

Felhívjuk figyelmüket, hogy a konferencia részvételi díja a szállás költségeket NEM tartalmazza!

Központilag biztosítjuk a szálláshelyeket május 31-ig. a Debreceni Egyetem Weiner Leó, illetve Kossuth Lajos kollégiumaiban.
Ezekre a szálláshelyekre az on-line jelentkezési lapon lehet jelentkezni.

A szállásköltséget minden esetben egyénileg kell rendezni a helyszínen!

További szállásinformációk: helyszín, költség


Szakmai információk
Plenáris előadások, szekciók, szervező bizottság

 

A konferencia szervezői, célja, védnökei, eddigi találkozók


A rendezvény helyszíne
Debreceni Egyetem, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. www.unideb.hu

 

Hajdú-Moharos József – HUNGEO Ifjúsági Díj

A HUNGEO 2014 Szervező Bizottsága a konferencián,
1. a 35 évesnél fiatalabb szakember által bemutatott legjobb posztert
2. a 30 év alatti előadó által bemutatott legjobb szakdolgozatot
Hajdú-Moharos József – HUNGEO Ifjúsági Díjjal ismeri el.
A díj összege: nettó 25.000 – 25.000 Ft.

 

A szervező bizottság címe, elérhetősége
Magyarhoni Földtani Társulat (Hungarian Geological Society)
H-1015 Budapest, Csalogány u. 12. I. 1.
Krivánné Horváth Ágnes
E-mail: mft@mft.t-online.hu
Vezetékes telefon: +3612019129
Mobil telefon: +36204948449
http://www.foldtan.hu/ 

Térkép betöltése...

Vélemény?

Be kell jelentkezni a honlapra egy hozzászólás beküldéséhez.